67 éves korában elhunyt Pleplár Gábor, az AKG egyik alapítója, iskolánk karizmatikus kémiatanára. Pleplár tanár úr 2002-ig dolgozott az AKG-ban, a természettudományos munkaközösséget vezette. Fájó szívvel búcsúzunk tőle!
Temetése szeptember 16-án, kedden délelőtt 11-kor lesz a Kispesti Öreg temetőben.
Pleplár Gáborra emlékezik Simon TamásLehetett volna például hajóskapitány. Amolyan igazi morgós, tengeri medve. Hosszú fehér haja és szakálla tiszteletet parancsolt, a nulladikosok már sokszor a hangjától berezeltek, vagy attól, ahogyan rájuk nézett félig letolt szemüvege felett. Ám nem kellett sokáig ezekbe a szemekbe nézni ahhoz, hogy valaki meglássa bennük a pajkos csillogást, azt a szeretetet, jóindulatot és segítőkészséget, amellyel mindenkihez odafordult – még akkor is, ha közben folyamatosan morgolódott. Nem, nem lett volna jó kérges szívű parancsnoknak. Lehetett volna mondjuk tőzsdei elemző. A számok, táblázatok, grafikonok mestere volt: végtelenül precíz Excel-tábláinak kifüggesztését extázisban várták a diákok. Ezekből aztán megtudhatták, hogy 68,5 vagy 89,7 százalékos teljesítményt értek el egy olyan iskolában, amelyben sok más tárgyból csak szóbeli értékelést kaptak. Menedzserként is megállta volna a helyét: pénzt és számítógépeket szerzett, és a természettudományi blokk informatikai hátterén a NASA is elcsodálkozott volna az 1990-es évek vége felé. Mégsem lett volna sikeres üzletember, mert ő mindig mindenkiben az embert nézte, képtelen lett volna bárkin is átgázolni. Régebben lehetett volna befutott kódexmásoló – többször mondta, hogy pár évszázaddal korábban kellett volna születnie, egy kevésbé rohanó, emberibb világban -, mert kevesen tudják, de gyöngybetűkkel írt. Ezt azonban hamar megunta volna: idősebb fejjel is mindig az újdonságot kereste, ezért is csatlakozott az ország első alapítványi iskolájának alapítóihoz 1990-ben. Lehetett volna mesemondó. Sokat mesélt az órákon, ahogy teltek az évek, egyre többet: felült a tanári asztalra, és ontotta magából a sokszor meghökkentő történeteket. Nincs olyan régebbi diák, aki ne tudna legalább egyet felidézni belőlük. Mesemondók azonban ma már nincsenek. Nem is mesék, hanem a tudomány világában élt, feltétlenül tisztelte annak módszertanát – mindig hangsúlyozva, hogy ez csak az egyik út a világ megismeréséhez. Olvasott emberként sokat morfondírozott azon, hogy miért nem ciki a 21. század elején, ha valaki nem tudja, mi az a proton – miközben igen kínos, ha valaki nem tudja, ki írta a Rómeó és Júliát. Nem tudom, mit szólt az utóbbi években ahhoz, hogy ma már sokszor a tudományegyetemek sem adnak annyit a diákoknak, mint régebben a középiskolák. Ő nagyon sokat adott, diákoknak, kollégáknak, barátoknak. Szerettem volna a barátomnak tekinteni, de ehhez túlságosan tiszteltem. Későn jöttem rá, hogy sokszor egyedül maradt, maga vívta meg harcait, hosszan rágódva egy-egy problémán. |
Jobbra: Pleplár Gábor patrónusként az 1994-98-as Föld Mars Jupiter Vénusz évfolyam 1998-as szalagavatóján
|
Könnyes a szemem, Drága Barátom is meghatódna fenti sorokon. Mindig a Füles volt a Micimackóból, aki morog, sértett, szeretetre vágyik, nem is tudta, milyen sokra értékeltük. Köszönöm Nektek.
Pleplár Tanár Úr! Hatalmas történetek, mélységes megvetése a nem tanulásnak, a lógásnak, pedig micsoda lehetőségek lennének bennünk! Mindíg hitt bennünk, mi pedig – ahogy azt 16 évesen kötelességünk – nem foglalkoztunk ezzel, miénk volt a világ, kit érdekelt egy nap. A fizika fakultációk az órarend utolsó órái voltak, kinek volt ideje, kedve minden alkalommal ott maradni, mikor várt kint az élet. Aztán jöttek a dolgozatok, meg a csúnya jegyek, meg a pánik. Aztán egy gyors kisérettségin az összekapom magam és a szép eredmény után a nagy megbocsájtás – a morgolódás palástjába burkolva azért.
Évekkel később, mikor a BME-n leszigorlatoztam fizikából megkerestem a telefonkönyvben és felhívtam a Tanár Urat. Megköszöntem Neki. A munkát, a tudást, a bizalmat, de legfőképpen a hitet, amit belém fektetett. Felejthetetlen ember, hálás vagyok, hogy ismerhettem.