ERASMUS+ KA1 projekt : Modernizált célok, megújuló módszerek, rugalmasan változó terek az oktatásban
Máltán az angolért az angollal
2018 július második felében töltöttem el két hetet az Erasmus+ pedagógus továbbképzési program keretében Máltán, angol nyelvi kurzuson. Kifejezett szakmai cél nem volt kitűzve, de lévén a csoport minden tagja aktív tanár, értelemszerűen az iskola, a tanítás körül koncentrálódtak a témák, a prezentációk.
Elég nagy létszámúnak indult a csoport, 13 fő, de gyorsan kiderült, hogy a nyelvi szintekben jelentős eltérés van. Ennek oka az volt, hogy az online kitöltendő nyelvi teszt egy ideig nem működött és önbevallással adta meg a társaság jó része, hogy milyen szinten is áll. Többen is felülpozícionálták magukat, ennek lett eredménye, hogy az első két napban hárman is alacsonyabb szintű csoportba mentek át.
Két hetes kurzusra jelentkeztem, de többen voltak, akik csak egy hetet vállaltak, vagy ennyit pályázott a fenntartója, így ez a mozgás is hozzájárult ahhoz, hogy a két hetet csak néhányan töltöttük együtt.
A csoport igen vegyes összetételű volt: olaszok, spanyolok, lengyelek, csehek, szlovákok, németek, magyarok kerültek össze. Így nyilván az angol volt a mindenféle kommunikáció nyelve. Mindenki nagyon nyitott, rendes, érdeklődő, kedves és segítőkész volt. Soha semmi türelmetlenkedés, szemrehányás, fölényeskedés senki részéről nem mutatkozott. Még akkor sem, amikor politikailag akár sikamlósnak is nevezhető területekre tévedtünk. Pl. a szlovák kolléganő Szlovákia bemutatásakor legalább nyolcvan százalékban magyar városokat, épületeket mutatott be, de mindig megjegyezte, hogy ki volt az építtető, kinek a tulajdona volt, ill. a közös történelmi múltat is igen korrekt módon vázolta fel. Vagy a mai politikai berendezkedések, személyek bemutatásánál, minősítésénél is inkább volt közös hang, mint disszonancia. Azt hiszem ez nagyrészt a pedagógusi létben megtanult viselkedéssel magyarázható. (Két évvel ezelőtt Londonban olyan csoportokban voltam, ahol csak elvétve volt európai, döntően arabok, koreaiak, japánok voltak, akikkel napra nap együtt voltunk. Az nagyon érdekes kulturális program volt. Hihetetlenül más volt minden, mint most, az európaiakkal együtt. Azt is nagyon élveztem. Sokat segítettünk egymásnak abban, hogy értsük, miért gondolkodunk másként dolgokról és mennyire nagy baj, hogy kicsit sem helyezkedünk bele a másik kultúrájába akkor, amikor arról véleményt nyilvánítunk. Sok ilyen vegyes csoportot kellene alkotni a továbbképzéseken.)
Nem csak a csoport volt internacionális, hanem Lorenza, a tanár is. Svájci német papától és francia anyától Marokkóban született, élete egy részét Párizsban, nagyobb részét Angliában és az utóbbi öt évét Máltán élő hölgy igyekezett minket az angol nyelv finomságaival megismertetni.
Nagyon kedvesen és lelkesen fogadott minden jó megoldásunkat, és nem nagyon nyaggatott azzal, hogy csak a tökéletes kiejtéssel és nyelvtannal ellátott mondatokat fogadta el. Beszélni, beszélni, beszélni! A többi majd jön utána, mondogatta. Persze a hosszabb megnyilvánulások, kiselőadások, prezentációk után mindig értékelt és korrigált, de közben soha nem „zavargott”.
A napi témák közt szerepeltek a nemi különbségek, a sztereotípiák, erkölcsi esetek, a helyi kultúra értékei, a kapcsolattartás formái és az azokhoz kapcsolódó eltérő szokások és természetesen a napi aktualitások, történések megbeszélései.
Mindenkinek kellett egy prezentációt tartania szabadon választott témából. A legtöbben országukat, városukat mutatták be, én az AKG-t. Ezzel jól pórul is jártam, mert a nagyon komoly érdeklődést és bizonyos kérdésekben vitát váltott ki mindaz, ami nálunk történik. Így a 8-10 perc helyett jó háromnegyed órát izzasztottak (pedig elég volt a kinti 36-38 fok is).
Tanárként kifejezetten érdekes volt a különböző iskolarendszerekkel való megismerkedés és az, hogy egyből voltak hozzá kommentek is. Mi a jó benne és mi nem működik úgy, ahogy szeretnék. Voltak olyan témák, amikben országoktól függetlenül alakult ki az egyetértés, pl. az hogy egyre fegyelmezetlenebbek a diákok, mindenük a mobiltelefon, nagyon kevéssé érdeklődnek az olyan dolgok iránt, amikről a tanáraik azt gondolják, hogy fontos lenne, ha azzal foglalkoznának a fiatalok. Szinte mindenki nagyobb fegyelmet és erősebb tanári tekintélyt szeretne érvényesíteni, lényegében korosztálytól függetlenül. Erősen meglepte őket az AKG ettől jelentősen eltérő filozófiája és működése. Sokan mondták, hogy szívesen eljönnének ide egy kis látogatásra.
A képzésnek fél háromkor volt vége minden nap. Két alkalommal szervezett a központ közös kirándulást, a többi napot mindenki magának tervezte. Mivel Málta elég kicsi ország, a fél délután is elég arra, hogy egy-egy nevezetességgel az ember megismerkedjen. Valetta, Gózó, a kék lagúna, a kék barlang, az öblök egy-egy délutánba belefértek, vagy ha nem, akkor ott volt a hétvége.
Szóval ki lehetett használni azt, hogy nem volt túl sok házi feladat és maradt idő mindenre. Aki szereti a nyüzsgő éjszakai életet, az nem fog csalódni Máltán. És aki a nyugalomra vágyik, az mindenképpen menjen el Mdinába és töltse ott az estét is.
Nyár lévén irdatlan turistatömeg volt mindenhol, ezért aki teheti, inkább késő tavasszal, vagy a kora őszben menjen képzésre, mert akkor az idő barátságos, a tenger kellemes, tömeg viszont nincs.
Azoknak a kollégáknak, akikkel beszéltem, jó tapasztalata volt a kint tartózkodással és a képzéssel kapcsolatban is, tehát én is csak azt tudom mondani mint ők, érdemes pályázni.
A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.
