2013. október 14-én újra a Váradi utcai iskola műfüves pályáján zajlottak a kerületi IV. korcsoportos fiú labdarúgás őszi csoportmérkőzései. Ebben az évben komoly játékerőt képviselő csapattal szerepelhettünk, hiszen a hetedikesek közül két kapus és négy mezőnyjátékos is igazolt labdarúgó valamelyik fővárosi egyesületben.
Az első mérkőzésen a Szentgyörgyi iskola ellen kicsit idegesen kezdtünk, látszott, hogy keveset játszottak együtt a srácok. A második félidőben viszont magunkra találtunk és érvényesíteni tudtuk a fizikai és a játéktudásban megjelenő fölényünket. (6:2) A Zápor utcai iskola csapatának erőszakos, sokszor durvaságig szabálytalan játéka felkészületlenül ért minket, de szerencsére fegyelmezetten reagáltunk, vagyis nem mentünk bele a „kakaskodásba”. A feszültséggel teli küzdelmet mi bírtuk jobban, és egyre javuló játékkal 3:0-ra alakítottuk a végeredményt. Az őszi fordulóban tehát csoportunkban az első helyen végeztünk, és nagy reményekkel várjuk a tavaszi folytatást!
Eredmények:
AKG : Szentgyörgyi
6 : 2
AKG : Zapor
3 : 0
Teremy László