A Magyar Innovációs Szövetség, mint a Stockholm International Youth Science Seminar (SIYSS) magyarországi képviselője, idén Csáki Dominikát, az AKG tanulóját választotta ki, hogy Magyarországot képviselje a 2024-es Nobel-díj átadóján. Dominika a XXIV. Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciájának első helyezettje volt.
A díjátadót megelőző héten, 2024. december 4 és 11-e között Domi részt vett a Stockholm International Youth Science Seminar-on, melyen több mint 1000 diák előtt mutathatta be munkáját poszter és előadás formájában.
Domi részt vett a Nobel díjasok tiszteletére adott „Nobel Reception” állófogadáson is, és lehetősége volt több kiváló kutatóval (köztük Nobel-díjasokkal is) beszélgetni. Ezt követően december 10-én részt vehetett a Nobel-díj átadási ceremónián, majd az eseménysorozatot záró Nobel Nightcap (SNNC) eseményen is.
Dominika, az elmondása szerint remekül érezte magát az egész eseményen, és ebben hatalmas szerepe volt a többi delegált diáknak, akikkel sok időt töltött együtt.
Sajtószemle
Részt vett a Nobel-díjak átadásán egy magyar diák – 2024. december 12. (Magyar Nemzet)
Egy tehetséges gimnazista lány képviselte Magyarországot a Nobel-díj-átadón – 2024. december 12. (Blikk)
A labortól Stockholmig – interjú Csáki Dominikával – 2024. november (DUE Tallózó)
Az AKG diákja képviseli Magyarországot a Nobel-díj átadóján – 2024. július. 03 (Eduline)
Döntött a zsűri, ki képviseli a magyar fiatalokat a 2024-es Nobel-díj-átadó ünnepségeken – 2024. július 1. (hirado.hu)
Korábbi híreink Csáki Dominikáról
A köztársasági elnök fogadta Csáki Dominikát
2024. november 9.
Dominika december 10-én Magyarországot képviseli majd a stockholmi Nobel-díj átadáson
Ismét AKG-s diák, Csáki Dominika képviseli Magyarországot a Nobel-díj átadóján
2024. július 2.
Nádori Gergely tanár úr második tanítványa lett első a TDK-n és jut ki a Nobel-díj átadójára
Kutató diákunk első díjas lett a Tudományos Diákkörök Konferenciájának döntőjében
2024. április 21.
Csáki Dominika a Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciája döntőjén ért el első helyezést
Csáki Dominika idén is elismerést kapott tudományos kutatására
2024. február 4.
A Kutató Diákok Mozgalmának idei versenyéről a Tudományos Diákkörök döntőjébe jutott.
Kutató diákunk második lett
2023. május 28.
A Kutató Diák Mozgalom XVI. Tudományos Poszterversenyén kapta meg a rangos helyezést