A „Developing tolerance and mutual understanding” című, hat európai ország egy-egy középiskolájának a részvételével zajló Erasmus+ projekt keretében az AKG négy, tizedik évfolyamos diákja 2017 október 1 és 7 között egy nemzetközi projekttalálozón vett részt Kristinehamnban. Több munkaformában, több fórumon is megvitattak a fiatalok számára fontos, aktuális, Európa jelenével kapcsolatos kérdéseket, és a többnapos tanácskozást egy, a magyar delegáció által levezetett Disputával zárták.
A négy résztvevő diák: Lázár Lili, Pásztor Vilmos, Varga Gréta, Zentai Léna.
Felkészítő tanárok: Juhász Iván, Nagy Mélykuti Luca, Zábráczki Anett.