Az Erasmus + program keretében kitűzött terveim közt szerepelt, hogy iskolalátogatásra a haladó és gyorsan modernizálódó oktatási rendszeréről híres Észtországba eljussak. Az észtországi oktatási rendszerről és gyakorlatról, a mentális egészség iskolai szerepéről szerzett érdekes benyomásaimról számolok be három intézményben tett látogatás alapján az alábbiakban.
Sok középiskolával próbáltam felvenni a kapcsolatot, hogy legyenek partnerek a látogatásban, de nem volt könnyű fogadó intézményt találni. Végül két tallini iskolába és egy tartui gimnáziumba sikerült eljutnom. Nem bántam meg.
Különleges és izgalmas élményeket szereztem a „job shadowingom” első intézménylátogatásán. Egy olyan észt állami iskolába látogattam, amelyben az oktatás nyelve orosz. Előzetesen utána olvastam az észt oktatási rendszernek, de nagy meglepetés volt számomra, hogy kizárólag orosz nyelven oktató iskolák tucatjai vannak Észtországban. Az nem volt furcsa, hogy az utcán sok orosz szót hallok és szinte mindenhol cirill betűvel is ki vannak írva az információk, hiszen az észtek sokkal szorosabb kényszerkapcsolatban és hosszabb ideig éltek a szovjet rendszerben hozzánk képest. És azt sem tartottam túl különlegesnek, hogy amikor partneriskolákat kerestem, akkor mindenhol oroszul és esetenként finnül is találtam információkat a sulikról. Abból indultam ki, hogy az oroszt nyilván még sokan beszélik, de azt feltételeztem, hogy Észtország 1991-es függetlenségétől kezdve az észt nyelv az elsődleges és ezt mindenki kötelezően tanulja, aki itt él akár idegen nyelvként is. Ehhez képest a picit több mint 1,3 milliós lakosú ország kb. 30%-a orosz, azaz, ahogy itt hivatalosan mondják „orosz anyanyelvű”, és jelentős részük nem beszél észtül. A kormányzat mintegy harminc éve tervezi, hogy az oktatási rendszert „észtesítik”, de ennek megvalósítását mindig elodázták. Egészen a 2024/25-ös tanévig. Pár éve, nem függetlenül az orosz-ukrán háborútól, bejelentették, hogy idéntől 6 év alatt, azaz 2030-ig felmenő rendszerben minden közoktatási intézményben át kell állni az észt nyelvű oktatásra, vagyis aki nem tud csak oroszul, annak az orosz nyelvű iskolákban ezentúl észtül kell tanulnia. Ez nehéz feladat elé állítja azokat az óvodákat és iskolákat, ahol nincs elég észtül tanító tanár. (Pláne úgy, hogy ebben az országban is tanárhiánnyal küzdenek.) Az állam támogatást nyújt és az átállás zökkenőmentes lebonyolításában többféleképpen segít. Ennek egyik fontos eleme a mentális egészség gondozása. A tallini Ehte Humanitaargümnaasium, amit elsőként kerestem fel nagyjából 1100 diákkal dolgozik és teljes képzést nyújt (7-től 18 éves korig). Ebben az orosz nyelvű iskolában 3 pszichológus és 4-5 fejlesztő pedagógus dolgozik idéntől kezdve azon, hogy a gyerekek és a tanári gárda ennek a kihívásnak is meg tudjon felelni. Idén a 80 fős tantestületbe 27 (!) új tanárt vettek fel, hogy az „észtesítés” elindulhasson. Nagyon rugalmas és sokoldalúan képzett tanárokra van szükség ehhez a feladathoz. Részt vettem egy angol órán 9 éveseknek. A tanár oroszul magyarázta az angol nyelvtant (nekem közben irtó furcsa érzés volt, hogy az agyam rejtekeiből előjöttek a kisdiákkoromban orosz órán tanult szavak), szóval a tanár a 2. órán oroszul tanította a gyerekeket, mert ez a csoport csak jövőre kezd észtül edukálódni, de ugyanez a tanár a következő óráján már észtül magyarázta az angol nyelvtant, mert ez a korosztály idéntől kezdte az átállást. A pszichológus, aki szintén idén érkezett, arról számolt be, hogy a szokásos kamaszkori pszichés nehézségekkel, a bullyingolással, szorongással, pánik tünetekkel küzdő gyerekekkel való foglalkozás mellett a legtöbb munkát az átállás nehézségei okozzák. Sok tanárral is foglalkozik, akiknek most az új helyzethez kell alkalmazkodniuk. Érkeztek észt tanárok például, akik nem tudnak oroszul és nem értik, amikor az osztályukban az orosz nyelvű gyerekek nem észtül civakodnak, így nem tudnak konfliktust kezelni és ez frusztrációt eredményez diákban, tanárban egyaránt. A diákok sem feltétlen akarják használni az észtet, miközben megtehetnék. A történelem órán a tanár észtül beszélt hozzájuk, ők automatikusan és magától értetődően oroszul feleltek, amit a tanár értett, de teljesen természetesen észtül folytatta. Közben hozzám mindketten angolul beszéltek és az is kiderült, hogy a diáksegítőm ukrán menekült és sokad magával tanul ebben az iskolában, fehérorosz és orosz bevándorlókkal együtt. Elakadt a lélegzetem, ugyanis óriási élmény volt számomra megtapasztalni, hogy egy ilyen gyorsan megvalósítandó átállás nehézségei közepette, nincs érzékelhető feszültség a nyelvhasználók közt. Az orosz nyelvű igazgatóhelyettes kiváló brit angoljával azt mondta, hogy általában mindenki megérti az átállás szükségességét, így nem ezzel, hanem inkább a túl gyors tempó miatt van némi elégedetlenség az oroszul tanító oktatási intézményekben. Én attól tartottam, hogy ez komolyabb feszültséget rejt magában a két közösség között, bár az is igaz, hogy nekem csak egy napig nyílt lehetőségem bepillantani ebbe a változásba. (Érdekességként hozzátenném: pont egy nappal azután érkeztem, hogy Észtország szimbolikusan kettévágott és feldarabolt egy nagyfeszültségű elektromos vezetéket annak emlékeként, hogy pár napja végképp függetlenítették magukat az orosz áramszolgáltatástól.) Röviden szólva tehát az az állami orosz-észt iskola, ahol jártam nagyon progresszív és befogadó. Az együttélés jó iskolapéldáját adja a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. A szovjet rendszerben épült, de 12 éve teljesen felújított és modernizált épületegyüttesben olyan pedagógusokkal és diákokkal találkoztam, akik oroszul és/vagy észtül, valamint angolul is folyékonyan beszélnek és képesek váltogatni a nyelveket egy párbeszédben, ráadásul franciául vagy németül is tanulnak. Ebben az iskolában valóban az iskolapolgárokon van a fókusz. Nemcsak a tantárgyak fontosak, hanem legalább annyira hangsúlyos az emberi tényező: a nagyfokú autonómiával rendelkező önkormányzati fenntartású iskolában a diákoknak maximum 35 órájuk van egy héten, a szakemberek javaslatára idéntől 8:30-kor kezdik a sulit, az iskolaigazgató kiválasztásban kikérik a véleményét a diáktanácsnak is. A mentális egészséget elvonuló fülke, relaxációs zenét hallató és élő zöld növényekkel borított sarok is segít karban tartani. Természetes, hogy a mentális egészségért felelős team nemcsak a gyerekekkel, hanem a kollégákkal is foglalkozik, sőt előfordul, hogy szülőknek is nyújt támogatást. A tanárok iskolaidőben rendszeresen múzeumlátogatásra vagy erdei sétákra viszik az osztályaikat, órarendbe beiktatott bullying kezelő foglalkozásokat tartanak három éve a finn jó gyakorlatot követve, a mozgást a mindennapi élet részének tekintik, ugróiskola, szobabicikli, mászófalrészek találhatók szerte az épületben. Szinte minden órán végeznek kinetikus tanulási gyakorlatokat, (bár a harcedzettségre való felkészítés is újabban kezd beszivárogni az iskola falai közé a honvédelmi nevelés keretében), a diákok ingyen jutnak hozzá az ebédjükhöz, a lelkesebb tanárok pedig 2-3 körzetbe tartozó iskolával együttműködve rendszeres időközönként találkoznak, hogy jógyakorlatokat mutassanak be egymásnak.
A következő intézmény nem tartozott a programom közé, de ha már Tallinban jártam ellátogattam az IZUM intézménybe is, ami egy tanoda szerűség, hiszen a nonprofit szektor is érdekel. Ez a hely pár egykor volt úttörő kedves emlékeiből és élményeiből gyökerező kezdeményezésből 20 év alatt nőtte ki magát egy nagyon profi nonprofit szervezetté Tallin egyik letűnt szocialista lakótelepének elhagyatott régi óvodakomplexumában. Az erdei úttörőtáborozás pozitív elemeire építő, a gyerekközpontú szemléletet, a demokratikus értékekkel és a reformpedagógiákkal ötvöző lelkes akciókból és elhivatott csapatból jött létre az IZUM szervezetegyüttes. Ez szintén, elsődlegesen oroszul kommunikáló társaságot takar, az izum orosz szó jelentése mazsola. Makar, az egyik fiatal vezető állítása szerint orosz anyanyelve mellett ő maga is jobban beszél angolul, mint észtül, bár az sem gond neki. Az IZUM több tevékenységfókuszú szervezetet jelent: a kislétszámú 3 óvodás csoport működtetése mellett, délutáni klubfoglalkozások biztosít tiniknek, van suli utáni tanodájuk, de nyújtanak észt és angol nyelvi és zenetanulási programokat bölcsisektől fiatal felnőtt korig, valamint van a panelokban élő időseknek magaságyásos fűszerkertészeti tevékenység is. Az IZUM olyannyira sikeres és keresett, hogy az óvodai fizetős szolgáltatás mellett engedélyt kaptak magán általános iskola nyitására a következő tanévtől. Sokan keresik a szervezetegyüttes nyújtotta lehetőségeket, de ők maguk nem akarnak hálózatosodni, mert attól tartanak, hogy csorbulnának az értékeik.
A harmadik intézmény meglátogatásához vonatra ültem és Tartuba utaztam. Itt a Krisjan Jaak Petersoni Gümnaasiumban töltöttem el egy hosszú napot. Ez egy ténylegesen észt nyelvű gimnázium, mely kb. ezer 16-18 év közötti középiskolást oktat. Jártam együttéléstan, angol, társadalomismeret és mentális egészséggel foglalkozó pszichológia órákon, melyek ebben az iskolában 60 percesek. Itt is vannak diákcégek, indulnak a Junior Achievement programon, magas szinten oktatnak idegen nyelveket. Ezek nem voltak újdonságok számomra. Sokkal inkább a pszichológussal való találkozás okozott érdekes meglepetést. Nem annyira a szokásos iskolapszichológusi munkája miatt, hanem mert hamar kiderült, hogy ebben a gimnáziumban a két pszichológus egyike egy kb. 35-38 éves nyugállományú százados rangú katonatiszt, aki elvégezte a pszichológia szakot és idéntől erősíti a 4 tagú mentális csapatot a gimnáziumban, mert rájött, ezt a munkát kereste az életében. Bevallom, nem egy csupaizom, teletetovált alkarú férfire számítottam, amikor beléptem a pszichológusi szobába. A beszélgetés közben kiderült, hogy a diákokat is meglepte eleinte, hogy iskolájukban ő az egyik pszichológus, de aztán azt is megtudtam, hogy sokan készülnek honvédelmi pályára érettségi után, és mivel Észtországban nyolc hónapos sorkötelezettség van, nagyon hasznos tud lenni egy ilyen hátterű, pszichológiából is jeleskedő férfi a tantestületben egy női szakember mellett. Az iskola igazi különlegessége azonban mégsem ez volt, hanem a 4+1-es rendszerük. A gimnázium az oktatásuk szervezésében szabadon dönt. Itt igyekeznek úgy enyhíti a diákjaik terhelését, hogy 7 hetente szünetet tartanak igazodva a központi szünetekhez, emellett pedig minden pénteken online oktatás van. Ez azt jelenti, hogy a diákok nem mennek iskolába a munkahét utolsó napján, hanem otthon dolgoznak. A szaktanárok legkésőbb péntek reggel megosztják a diákokkal online a feladatot (mini projekt, fogalmazás, gyakorló feladatok…) és megadják a teljesítés határidejét (lehet aznap dél, este, vasárnap, vagy jövő csütörtök, ahogy a tanár dönt). A tanár tarthat ezalatt online egyéni konzultációt is azzal, akinek szüksége van rá, vagy akár behívhatja a lemaradó gyerekeket a suliba dolgozatot pótolni, de dolgozhat otthonról is, mint a gyerekek. A diák pedig a feladattól függően megcsinálja pénteken vagy korábban vagy később -a határidőt figyelembe véve- a feladatot, így saját maga is beoszthatja az idejét és akár így meghosszabbodhat a hétvégéje. A tanárok a pénteki online munkát ugyanúgy értékelik, mint a bentieket és hét hetes ciklusokban adnak osztályzatokat. Bukni nem lehet Észtországban. A szisztéma bevált, a tanároknak és a diákoknak is teszik, az oktatási minisztériumi ellenőrzés is üdvözölte ezt a rendszert.
Összegzés: Az általam felkeresett két gimnáziumban az intézmények nagy autonómiával rendelkeznek. Nagy hangsúlyt kap a mentális egészség gondozása az összes iskolapolgár esetében. A tárgyi környezet a biztonság, a jóllét érzését szolgálja, a segítő szakemberek csapata a tantestület szerves része. Az online tanulás megjelenik mindkét középiskolában a covid-éra jótékony hagyatékaként, de a digitális eszközök használata kisebb szerepet tölt be, mint a hagyományos füzetbe jegyzetelős-papíron feladatmegoldós tanítás/tanulás. (Az orosz-észt iskolában például havonta-kéthavonta van egy online tanulós nap, és a szaktanárok dönthetnek róla, hogy mikor vannak ezek a testülettel egyeztetve előre.) Vagyis a digitália adta lehetőségeket tudatosan, meghatározott keretek között használják ki mindkét iskolában. (Az órákon a tanárok által kiadott helyi kölcsönlaptopokat veszik elő, vagy a diákok ilyenkor használhatják a telefonjaikat, amit amúgy nem vesznek el tőlük, de ad absurdum a hagyományos PC-s termeket is elfoglalhatják a hosszabb munkákra a gyerekek. Ezen a kevésbé digitális eszközfüggő megoldáson meglepődtem, mert a digitáliában élenjáró Észtországban pont arra számítottam, hogy az iskolákban is ez dominál.) Ugyanakkor az osztálylétszámok nagyok, 35-38 diák tartozik egy-egy osztályfőnökhöz, így ők az osztályfőnöki munkát nem tudják teljes körűen ellátni, szükségük van a segítő csapatra.
A két gimnázium rám nagyon kellemes benyomást tett. Ezek az állami iskolák a tanulók és oktatók számára igazán emberbaráti közeget igyekeznek teremteni a változó világkörnyezetben. Sok minden van abból a megközelítésből nálunk az AKG-ban, amit Tallinban és Tartuban láttam, ez jó érzéssel tölt el. És vannak olyan elemek, amiket elég szimpatikusnak és érdekesnek tartok ahhoz, hogy otthon is kipróbáljunk: ilyenek az időnkénti online tanulós napok, (a laptopmentességet a kilencedikes évfolyamomnál tavaly már saját szakállamra kipróbáltam és bevált), és a hét közepébe iktatott erdei séták/kirándulások. Cserébe megmutatnám e két észtországi iskolának a mi patrónusi rendszerünk előnyeit és nagy hasznát és a témahetek rendszerét.
Nagy-Mélykuti Luca
